Mert horkolhatok, mint a harsona,
üvölthet a zene,
vagy beszélgethetek egy aránylag józan írrel egész éjjel,
és Fergus csak még mélyebbre merül
álomtalan álmában, mely egyszerre hussan el,
de elég a heves lélegzés
vagy a gyönyör elfojtott sikolya bárhol a házban,
és ő azonnal felriad,
és már fut is - mint most, fekszünk egymás mellett
szeretkezés után, csöndben, egész testünk összeér,
a régóta házasok otthonos érintése,
és jön - ezúttal baseballpizsamában,
a nyakkivágás olyan szűk, alig fér ki a feje -
és lehuppan közénk, átölel minket, hozzánk bújva alszik el,
arcán ragyog az elégedettség, hogy ő épp ez a gyerek.

A félhomályban egymásra nézünk,
és mosolygunk,
karunk összeér a kicsi, meglepően izmos test fölött,
akit az emlékezet megszokása termőföldjére visszadob,
ez az alvó, akit csak halandó hangok éneke ébreszt,
ez az áldás, akit a szerelem megint karunkba ad.

A bimbó 
mindent szimbolizál,
még azt is, ami nem virágzik,
mert minden virágzik, belülről, belső áldása révén;
bár van, aminek olykor szüksége van rá,
hogy újra megtanítsuk neki, mennyire szép,
kezünket a virág
homlokára tegyük,
és szóval és érintéssel újra elmondjuk neki,
mennyire szép,
mígnem ismét virágzik belülről, belső áldása révén;
ahogyan Szent Ferenc
tette kezét a koca
ráncos homlokára, és szóval és érintéssel
a föld áldását mondta a kocára, és a koca
egész vastagságában emlékezni kezdett
földes orrától végig lefelé
a takarmányon és a trágyán át a farok spirituális kunkoráig,
a gerincből kimeredő, kemény sörtéktől lefelé,
a nagy, megtört szíven keresztül
a tiszta kék, tejes álmodozásig, ami tizennégy csecsből
remegve spriccelt a szopó és szuszogó tizennégy szájba:
a koca hosszú, tökéletes szépségére.

Fordította Szlukovényi Katalin