Ülj ide mellém s nézzük együtt 
az utat, mely hozzád vezetett. 
Ne törődj most a kitérőkkel, 
én is úgy jöttem, ahogy lehetett. 
Hol van már, aki kérdezett és 
hol van már az a felelet –
leolvasztotta a nap 
a hátamra fagyott teleket. 
Zötyögtette a szívem, de most szeretem 
az utat, mely hozzád vezetett.

(Kaynak: rivieree)

Hím porgerle csapott fel: szerethetlek tehát!
Lenge ajtót ringat fél ablakszárny.
A néma fa betért a néma szobába.
Oly közel vagy, akárha elvolnál.

Átveszed tőlem a súlyos virágot:
nem fehér, nem rőt, nem kék - átveszed azért.
Hol sose volt, ott marad mindörökké.
Sose voltunk, maradunk hát övé.

Fordította Marno János

(Kaynak: lelkigyakorlatok)